Rólunk

A zene, mint szociális eszköz

A Máltai Szimfónia a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szociális programja, amely a zenét eszközként használja annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetű, iskolai problémákkal küzdő gyermekek társadalmi beilleszkedését segítse. Munkánk alapja a zenetanítás és a közösségépítés.

Programunk olyan helyszíneken működik, ahol koncentráltan élnek nehéz sorsú gyermekek: városok szegregált településrészein, közösségi terekben, játszótereken, tanodákban, elszegényedő kistelepülések iskoláiban.

Olyan gyerekekkel foglalkozunk, akik ingerszegény környezetben, állandó stresszben nőnek fel, és akik fejlődését gyakran a fizikai szintű nélkülözés is gátolja. A pozitív jövőkép és a sikerélmények hiánya rombolja önbizalmukat, megküzdési képességüket. Szegénységük miatt kedvezőtlenek a kilátásaik az iskolai előrehaladásban, ki vannak téve a korai iskolaelhagyás veszélyének.

A Máltai Szimfónia célja, hogy sikerélményt, odafigyelést és a közösséghez tartozás érzését adja a nehéz körülmények között élő gyerekek számára és közvetve pozitív hatást gyakoroljon iskolai teljesítményükre. Ebben segítségünkre van a csoportos zenetanulás adta közösségi élmény és az együttzenélés öröme. A fellépések során a gyermekek megmutathatják a tudásukat társaiknak, családjuknak, ismerőseiknek, tanáraiknak, a velük foglalkozó szakembereknek és megtapasztalhatják a számukra szokatlan élményt: az elismerést.

Programunk sikerességéhez intenzív szociális munka is szükséges, ezért a zenetanárok mellett szociális szakemberek is jelen vannak a szimfóniás helyszíneken. Ez a máltai jelenlét-típusú szemlélet lényege: a leszakadó közösségek életében nap mint nap jelen kell lennünk, hogy a bizalom építése és a szükségletek feltérképezése párhuzamosan történjen. A feltárt problémákra mindenhol egyedi válaszok születnek, de vannak a tevékenységünknek állandó elemei, melyek túlmutatnak a zenei foglalkozásokon. Ilyenek a segítő beszélgetések, az önismereti és tematikus (pl. drogprevenció, pályaválasztás, családi életre nevelés) csoportfoglalkozások, a kirándulások, táborok, és a zenés családlátogatások, melyek során a növendékeink lakókörnyezetében tartunk kisebb zenei bemutatót.

A módszer útja Caracastól Monorig

A Máltai Szimfónia a venezuelai gyökerű El Sistema program magyarországi adaptációja, amely 2013 óta formálódik.

Az El Sistema (spanyol nevén „A rendszer”) módszert Venezuelában 1975-ben alkotta meg José Antonio Abreu, zenész és közgazdász. A program célja: zenével nyitni perspektívát Caracas szegénynegyedeinek utcáin csellengő gyerekeknek. Elsősorban tehát szociális programról van szó, melyben a zene eszköz csupán. A program un. „nucleo”-i ma Venezuela-szerte kb. 700.000 nagyrészt hátrányos helyzetű gyereket foglalkoztatnak napi szinten, ahol csoportos hangszeres órákon, zenekarok, kórusok munkájában vesznek rész, eközben barátokra, jó közösségre, megbecsülésre, sikerre tesznek szert, a program célokat, reményt és önbecsülést ad nekik. A zene kitartásra, fegyelemre neveli őket, általa javul iskolai teljesítményük, később elhelyezkedési esélyeik, abban a városrészekben, ahol a program működik kimutathatóan csökken a fiatalkori bűnözés. E kézzel fogható, gyakorlati eredményeken túlmenően a „rendszer” neveltjeiből alakult a világszínvonalú Simon Bolivar Szimfonikus Zenekar.

Magyarországon kísérleti jelleggel a monori Tabán cigánytelepen 2013-ban indult el a Szimfónia program, miután Dr. Kupper András, az El Sistema hazai adaptációja mellett elkötelezett közéleti szereplő megkereste a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot. Az első program a Szeretetszolgálat monori Jelenlét programjának keretében valósult meg, önkéntes zenetanárokkal, a telepen élő gyermekek bevonásával 2013 nyarán. Kezdetben néhány hetes kísérleti modellt terveztek, de a gyerekek lelkesedése olyan nagy volt, hogy a program azóta is működik. Munkatársaink hamar észrevették a rendszeresen járó gyermekek fejlődését, amit ősszel az iskolai tanáraik is megerősítettek.

A következő évben már a TÁMOP-3.3.16-13 program keretében folytattuk a Szimfóniát a Symphonia Alapítvánnyal közös konzorciumban. 2014 augusztusa és 2015 novembere között országosan 15 köznevelési intézményben mintegy 700 gyermeket szólítottunk meg, akik közül 450-en heti rendszerességgel részt vettek foglalkozásainkon. A program munkatársainak és a szülők, pedagógusok visszajelzései alapján a foglalkozásokban rendszeresen részt vevő gyermekek motivációja, magatartása és nem egy esetben iskolai teljesítménye is javult.

Jelenleg az ország 11 helyszínén zajlik Máltai Szimfónia program: Budapesten (Drégely utca és Zemplén utca) Győrben, Gyulajon, Kaposváron, Monoron, Szendrőládon, Tarnabodon, Tarnazsadányban, Tiszabőn és Zalakomáron.